Újabb 1200 hivatásos gépjárművezető képzésére nyílik lehetőség

Újabb 1200 tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése valósulhat meg 1 milliárd forintos hazai forrásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében. A szállítmányozási és raktározási szektor támogatása kiemelten fontos, hiszen az ágazat 2017-ben a GDP 5,5 százalékát adta és több mint 290 ezer főt foglalkoztat Magyarországon.

A program érdemben hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen valós munkaerőigényekre alapozott képzések segítségével biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt. A hivatásos gépjárművezető képzéseket megvalósító programokban – a csoportos tájékoztatón korábban részt vettek közül – további 1200 fő oktatására nyílik lehetőség. A jelentkezőket csak azután vonják be a képzésbe, hogy a munkáltatók kiadták a szándéknyilatkozatokat, ezzel is biztosítva a támogatottak elhelyezkedését.

A tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzéseket megvalósító program célja, hogy a magyarországi székhelyű, áru- vagy személyszállítással foglalkozó hazai vállalkozásoknál tapasztalható gépjárművezetői létszámhiány feltöltése érdekében ingyenes szakirányú képzést és a munkaköri követelményeknek való megfelelést elősegítő szolgáltatásokat nyújtson.

A program eddigi képzéseit 2018. április végéig már mintegy 3600-an fejezték be, a végzettek közel 94%-a magyarországi székhelyű, áruszállítással, személyszállítással vagy fuvarszervezéssel üzletvitelszerűen foglalkozó vállalkozásoknál helyezkedett el. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg.

Forrás: kormany.hu

Eseménynaptár

2019. augusztus   
HKSzCsPSzV



1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Összes esemény

Új galéria


2019. június 19.
Mikrovállalkozási munkacsoport ülés
6 fotó van albumban

Összes album