Munkába állt egy zalaegerszegnyi ember

A 2018. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 502 ezer fő volt, 57 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. Az elemzők szerint továbbra is fontos lesz az oktatásba kényszerítés. A Pénzügyminisztérium szerint továbbra is rendkívül alacsony a munkanélküliség.

Tovább javult a hazai munkaerőpiaci helyzet a KSH szerdán közzétett friss adatai szerint. A foglalkoztatottak száma 57 ezer fővel nőtt, míg az álláskeresőké 11 ezerrel csökkent augusztus és október között, az egy évvel korábbi helyzethez viszonyítva.

Átlépte a négy és félmilliót a dolgozók száma

A foglalkoztatottak létszáma 1,3 százalékkal magasabb, 4 millió 502 ezer fő volt 2018. augusztus–októberben az egy évvel korábbihoz képest, azaz 57 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 109 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 54 ezer fővel lett kevesebb, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig a mintavételi hibahatáron belül változott.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 439 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 1,1 százalékkal, 2 millió 431 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,1 százalékponttal, 77 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 0,7 százalékkal, 2 millió 8 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,0 százalékponttal, 62,7 százalékra nőtt.

A fiatal (15–24 éves) korcsoport foglalkoztatottsága lényegében nem változott, a foglalkoztatottak száma 306 ezer fő, a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma a mintavételi hibahatáron belül, 3 millió 426 ezer főre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig gyakorlatilag nem változott, 84,2 százalék volt. Az idősebb (55–64 éves) korosztályban 707 ezer főre nőtt a foglalkoztatotti létszám, foglalkoztatási rátája pedig 3,4 százalékponttal, 55,6 százalékra emelkedett.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 74,9 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,8, a nőknél 67,2 százalék.

Lassan elfogynak az álláskeresők

A 2018. augusztus–októberi időszakban

a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent.

A férfiak és a nők körében is javulás történt, de a nők munkanélküliségi rátája meghaladta a férfiakét.

A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma mintavételi hibahatáron belül 85 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk pedig 3,3 százalékra mérséklődött 2018. augusztus–októberben az egy évvel korábbihoz képest. A nők esetében a munkanélküliek száma 8 ezer fővel, 88 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra.

A 15–24 évesek munkanélkülisége lényegében nem változott, létszámuk 36 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 10,5 százalék volt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki.

A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája alig változott, 3,3 százalék volt, míg az 55–74 éveseké 0,6 százalékponttal, 2,5 százalékra mérséklődött.

A munkanélküliség átlagos időtartama 15,1 hónap volt, a munkanélküliek 41,1 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 6,1 százalékkal, 244 ezer főre csökkent 2018. október végén az egy évvel korábbihoz képest.

Varga Mihály: Átlépte a 4,5 milliót a foglalkoztatottak száma

Először haladta meg a négy és fél milliót a foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt jelenti, hogy a még meglévő munkaerő-tartalékból egyre többen térnek át a munka világába – mondta Varga Mihály a legfrissebb foglalkoztatási adatokat értékelve. A pénzügyminiszter közölte, ezzel párhuzamosan a munkanélküliség továbbra is nagyon alacsony hazánkban, jelenleg 3,7 százalékon áll, amivel Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa vagyunk – tette hozzá.

Továbbra is fontos az oktatásba kényszerítés

A munkanélküliség ismét kissé csökkenő pályára állt, mivel az elsődleges munkaerőpiac még erősebb dinamikára kapcsolt és újabb történelmi csúcsra nőtt a foglalkoztatottság – mondja Horváth András, a Takarékbank elemzője. A közfoglalkoztatásból elkezdődött többek közt a papíron szakképzettséggel rendelkező személyek kizárása, viszont itt jelentős részben olyan munkakultúra nélküli emberekről van szó, akik még a jelen munkaerőpiaci környezetben sem feltétlen képesek elhelyezkedni, mivel a legalapvetőbb készségeik is hiányoznak a munkavállaláshoz.

Forrás: vg.hu

Eseménynaptár

2018. december   
HKSzCsPSzV





1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31





Összes esemény

Új galéria

A galéria jelenleg nem tartalmaz képeket.