A zalai innovatív foglalkoztatási paktumról tartottak tájékoztatót Zalaegerszegen

A kitűzött célokat sikerült időarányosan teljesíteni a legtöbb térségben a zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósításakor.

Egyebek mellett ez is elhangzott tegnap a kamarák házában, a 2017-től 2021 derekáig tartó, a Zala Megyei Önkormányzat által ernyőszervezetként koordinált foglalkoztatási programról szóló tájékoztatón.

A rendezvényen Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke felidézte, hogy az Európai Unió által 963 millió forinttal támogatott program elsődleges célja az alacsony iskolai végzettségű, valamint az 50 év feletti, a munkaerőpiacon nehezen elhelyezkedni tudó személyek és az úgynevezett inaktívak álláshoz juttatása.

Az ismertetett adatok szerint a megyei önkormányzat által kitűzött terv az, hogy 630 személynek nyújtsanak a program ideje alatt valamilyen szolgáltatást. Eddig 342 esetben meg is történt ez: foglalkoztatáshoz jutott 133 fő, önfoglalkoztatásban segítettek 23 személynek, és képzésben vehettek részt 76-an. Egyéb, az elhelyezkedéshez hasznos szolgáltatást 110-en vettek igénybe.

Az alelnök kiemelte, hogy a nyilvántartásban nem szereplő, inaktív kategóriába sorolt személyek közül 67 főt sikerült elérni eddig a projekt keretében.

Mint elhangzott, a vállalkozásokat 183,6 millió forinttal támogatták. Ez az összeg a programban felvett dolgozók bérköltségének finanszírozását segítette, azaz 9–12 hónapig nyújtottak támogatást a foglalkoztatóknak, mégpedig 126 esetben 100 százalékig, hét személy esetében pedig 70 százalékig.

A képzésekre 31,7 millió forintot költöttek, a vállalkozóvá váláshoz pedig 18,2 millió forinttal járultak hozzá.

A 15-féle képzési lehetőség közül a legkelendőbbnek a vállalkozási ismertek bizonyultak, megelőzve a gépjárművezetői, valamint a gépkezelői képzést.

Forrás: zaol.hu

Eseménynaptár

2019. április   
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30




Összes esemény

Új galéria


2019. február 14.
Mikrovállalkozási konferencia
7 fotó van albumban

Összes album