Új pályázat: 17 milliárd forintból fejleszthetnek a kkv-k

Új pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a cégek 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre, a teljes keretösszeg 17 milliárd forint - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár az MTI-vel hétfőn.

Rákossy Balázs szerint várhatóan nagy érdeklődés lesz "A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" címmel meghirdetett pályázatra, hiszen a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot.

A célcsoport a vidéki térségekben működő mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyektől a pályázat csak cégen belüli újdonságot vár el. A felhívás olyan eszközök, immateriális javak (szoftver, gyártási licenc vagy know-how) beszerzését támogatja, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy új, illetve jelentősen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi - ismertette az államtitkár.

A támogatás mértéke maximum 50 százalékos lehet. A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek majd, benyújtásukra 2017. november 30-ától lesz lehetőség. A projektek megvalósítására rendelkezésre álló időtartam maximum 6 hónap - közölte Rákossy Balázs.

Forrás:profitline.hu

Helyi termék kataszter

Eseménynaptár

2020. október   
HKSzCsPSzV



1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Összes esemény

Új galéria


2020. szeptember 10.
KKV munkacsoport ülés
4 fotó van albumban

Összes album