A kormány a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a kisgyermekes szülők 2023. március 31-ig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra.
A támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, családi vagy munkahelyi bölcsődében, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatóknál helyezik el.
A támogatás az óvodai nevelés megkezdéséig nyújtható, akár több gyermekre is.
A programnak köszönhetően az elmúlt években már több ezer szülő számára vált lehetővé az újbóli munkába állás, a bölcsődei támogatással az elmúlt években már mintegy 10 ezren éltek. A kormány intézkedéseinek eredményeként – a bölcsődei támogatás mellett többek közt adómentesség biztosításával – folyamatosan javul a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzete. A hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2010-hez képest már több mint 10 százalékpontot növekedett, ami hozzájárult ahhoz, hogy 2010-hez képest egymillióval többen dolgoznak Magyarországon, a foglalkoztatottsági ráta pedig meghaladja az uniós átlagot.
Forrás: vg.hu; fotó: freepik.com
Zalai VárMegye Önkormányzata
Minden jog fenntartva!
www.zalapaktum.hu