2025. december 31-ig összesen 792 ügyfél bevonása valósult meg a programban. A résztvevők közül 130 fő vett részt képzésben, 22 fő részesült vállalkozóvá válást elősegítő támogatásban. A bértámogatás továbbra is az egyik legfontosabb eszköze a programnak: összesen 345 fő foglalkoztatását segítette elő ez a támogatási forma, amely egyszerre nyújt segítséget a munkáltatóknak és az álláskeresőknek.
Piacképes tudás, biztosabb elhelyezkedés
A program egyik hangsúlyos eleme a képzés, amely elsősorban az elavult szakképesítéssel rendelkezők, illetve a végzettség nélküliek számára kínál új lehetőségeket. A képzések palettája széles, igazodik a térség munkaerőpiaci igényeihez.
Kiemelkedően nagy érdeklődés mutatkozott a járművezetői képzések iránt:
– 13 fő vett részt „C” és „CE” kategóriás tehergépkocsi-vezetői, valamint GKI alapképzésen,
– 6 fő autóbuszvezetői („D” kategória) képzésen vett részt.
A műszaki és logisztikai területeken szintén jelentős volt a részvétel. 25 fő szerzett targoncakezelői képesítést, míg többek között hegesztő, CNC forgácsoló, villanyszerelő, raktáros és traktoralapú földmunkagép-kezelő képzések is megvalósultak. A vendéglátás és szolgáltatás területén szakács, cukrász, pincér-vendégtéri szakember, valamint személy- és vagyonőr képzések segítették az elhelyezkedést. A szociális ágazatban szociális ápoló és gondozó, valamint higiénés intézményi takarító képzések iránt mutatkozott igény.
Egyre többen választják az önálló vállalkozást
A vállalkozóvá válás támogatása továbbra is népszerű programelem. A résztvevők különböző gazdasági területeken indították el saját vállalkozásukat, a mezőgazdaságtól és élelmiszeripartól kezdve az ipari, építőipari és szolgáltató tevékenységekig. Ezek az önálló kezdeményezések nemcsak az érintettek megélhetését biztosítják, hanem hosszabb távon a helyi gazdaság erősödéséhez is hozzájárulnak.
Valódi esély a munka világában
A TOP_PLUSZ foglalkoztatási program továbbra is egyénre szabott megoldásokat kínál az álláskeresők számára. Legyen szó bértámogatásról, képzésről vagy vállalkozóvá válásról, a projekt célja változatlan: kézzelfogható, hosszú távon is fenntartható esélyt biztosítani a munkaerőpiaci elhelyezkedéshez Zala vármegyében.
.
Zalai VárMegye Önkormányzata
Minden jog fenntartva!
www.zalapaktum.hu